Jó olvasást!
Puszi
Megköszörültem a torkom és vettem egy mély levegőt, hogy nehogy valami olyat mondjak, amivel megsérthetem az idegent. Szólásra nyitottam a számat, de hang az nem jött ki rajta. A tenyerem izzadt és egyben viszketett is. Egyre idegesebb lettem az előttem álló nő pillantása miatt. Látszott rajta, hogy legszívesebben félretolt volna az útból és ugyanazzal a lendülettel be jött volna a házba.
- Elnézést, de megtudhatnám, hogy ki vagy? - kérdeztem nem túl kedvesen.
- Matt menyasszonya. - válaszolta nem törődő stílusban, én pedig az államat valahonnan a padlóról kapartam fel.
Megráztam a fejem, és hitetlenkedve felnevettem. Már majdnem beolvastam neki, mikor Emily mellém lépett. Rá néztem, és amit az arcán láttam az kissé nagyon ijesztő volt.
- Mit keresel itt, Isabella? – Matt édesanyjának a hangja úgy szelte át a levegőt, mint kés a vajat.
Rémisztő volt. Igen bevallom, megijedtem. Pedig a körülményekhez képest nem az én térdeimnek kellett volna remegniük. Miért is érzek így? Hiszen Emily nem engem akar megölni a pillantásával.
Vettem egy mély levegőt, majd a érzelemmentes arccal meredtem az előttem álló szőkeségre.
Nem hiszem, hogy Matt ilyen fontos dolgot elhallgatott volna előlem. És ha ez a cicababa tényleg a jövendőbeli felesége, akkor nem hívott volna ide minket. Ennek az egésznek semmi értelme. Vagy a csaj hazudik, vagy Matt egy idióta, nyomorék, hazug retardált állat.
-Matt hívott át, azt mondta, hogy folytatjuk az esküvő szervezését.
Amint kiejtette az utolsó szót is a száján iszonyat nagy düh áradt szét az egész testemben, ami fájdalommal keveredett, és végül csalódottság lett belőle. Miért vagyok én itt egyáltalán? Nem tartozom ide, hiszen itt van ez a gyönyörű lány, aki a hallottak alapján életem értelmének a menyasszonya.
- Miről beszélsz Isabella? Az elborult elméddel képtelen vagy felfogni, hogy a fiam és te nem vagytok együtt? – kérdezte Emily szinte vicsorogva, majd aggódva rám nézett.
Nem figyeltem szerelmem édesanyjára, helyette inkább az előttünk álló lányt méregettem.
Akkor most hazudott a lány, vagy nem? Ha hazudott, akkor mégis mi értelme volt? Mondjuk, ha a mellettem ácsorgó nő fiára gondolok, akkor nem csodálkozok, hiszen Matt egy Adonisz.
- Ki ez a ribanc Emily? És mégis mit keres itt? – nézett végig rajtam Ms. Szőkeciklon megvetően.
- Jobb, hogy ha elmész innen, még mielőtt kiengedem a kutyákat. És van egy javaslatom. Először nézz tükörbe, és azután beszélj ilyen hülyeségeket. – sziszegte Emily, majd gondolkodás nélkül becsapta a lány orra előtt az ajtót.
Meredten bámultam magam elé, és képtelen voltam megmozdulni. Kellett egy kis gondolkodási idő, mert minden olyan zavaros volt. A bizalmam megingott Matt iránt. Igazából nem is ismertem Őt, és mégis eljöttem az otthonomból.
- Fel a lépcsőn és a folyosó végén jobbra. – mormolta Emily.
Bólintottam, majd elindultam a megadott útvonalon. Mikor a lépcsőfokokon lépkedtem a lábaimat ólom súlyúnak éreztem. Minden akaraterőm elhagyott, bár még senki sem adott magyarázatot arra, hogy ki is ez az Isabella. Amint felértem az emeletre szinte rohanva indultam el a célom felé. Megálltam az utolsó ajtó előtt és egy mély levegővétel után beléptem a szobába.
A legelső, amit megpillantottam, az a hatalmas franciaágy volt, amit egy fekete selyemhez hasonló lepedő fedett. Odasétáltam hozzá, hogy megbizonyosodjak róla, és miután gyengéden végig simítottam a lágy anyagon kétségbeesetten felnyögtem és lerogytam az ágy szélére.
Csak érjen haza, nem köszöni meg azt, amit tőlem kap. Hogy a francba hallgathatott el egy ilyen jelentőségteljes dolgot? Jó az igaz, hogy én sem mondtam még el neki mindent magamról, de azért ez szerintem kicsit nagyon durva. Ha tényleg, igazán szeretne, akkor megosztotta volna velem ezt az igen fontos információt.
Idegesen felsóhajtottam, miközben nehezen visszafogtam a késztetést, hogy szétromboljam a szobát. Arcomat a kezeimbe temettem, majd szabadjára engedtem fájdalmam jelét. Sírtam, fogalmam sincs, hogy meddig, de sírtam. Matt és a hazugságai miatt.
Az ajtó nyikorgása rántott vissza a valóságba. Felkaptam a fejem, és ugyan ebben a pillanatban a szívem iszonyatos tempóra kapcsolt. Ott állt a helység másik végében teljes életnagyságban. Arca fájdalmat sugárzott, amit egyáltalán nem tudtam mire vélni. Nekem van okom az önsanyargatásra, de neki nincs!
- Szívem… - szólalt meg halkan, de én félbeszakítottam.
- Ha megkérhetnélek rá, ne hívj így többé! – sziszegtem mérgesen.
Arckifejezése megváltozott. Szemei összeszűköltek, és valamiféle morgó hang szakadt fel a torkán. Izmai megfeszültek, és úgy nézett ki, mint egy támadásra kész medve.
Akkor abban a pillanatban tényleg megijedtem. Féltem, hogy bántani fog. Rettegtem a tudattól, hogy ismét megtörténhet az, ami régen, hogy erős férfikezek fogják ütlegelni a testemet.
Egészen kicsire húztam össze magam és levegőt is alig mertem venni. Nagyon ritka az olyan eset, hogy így reagáljak valamire.
- Emma – suttogta elgyötörten Matt és hangosan kifújta a levegőt.
Lassan odajött hozzám és helyet foglalt mellettem. Nem mertem ránézni, képtelen voltam. Vártam, hogy mondjon valamit, de percekig csak csendben ültünk egymás mellet és nem lehet mást hallani, csak a lélegzetvételünket. Hihetetlenül erős késztetést éreztem arra, hogy hozzábújjak, de az előbbi kitörése miatt nem mertem semmit csinálni. És még mindig mérges voltam rá.
- Isabella az ex-barátnőm… - kezdte, de egy pillanatra megakadt, majd egy mély levegő után folytatta. – … vagyis az ex-menyasszonyom. Egy éve volt az eljegyzés, de kénytelen voltam felbontani, mivel Izzy megcsalt, nem egyszer. Igazság szerint nem is szerettem Őt soha, egyedül a szüleim kedvéért voltam vele, ugyanis a két család nagyon jó kapcsolatban van – sóhajtott fel fáradtan, majd kezét a vállamra tette és ennek hatására ráemeltem a tekintetemet. – Fogalmam sincs, hogy miért jött ide ez a némber, de én csakis téged szeretlek, és remélem, hogy hiszel is nekem.
Pillantása egészen a lelkemig hatolt. Képtelen voltam visszatartani a könnyeimet, egyszerűen csak sírva fakadtam. Matt az ölébe húzott és szorosan átölelt. Én arcomat a nyakába fúrtam, és miközben küzdöttem az illata okozta bódultság ellen, nagy nehezen kinyögtem azt a szót, ami kitöltötte az egész szívemet.
- Én is szeretlek – leheltem alig hallatóan.
- Akkor elhiszed, hogy már nincs közöm Isabellához? – kérdezte halkan.
Kissé elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem.
- Igen – mosolyogtam rá kedvesen.
A következő pillanatban ajkai már az enyémen voltak, ami egy kicsit sem zavart. Sőt, olyan hevesen viszonoztam csókját, hogy még én is meglepődtem magamon. Karjaimat nyaka köré fontam, miközben oly’ annyira hozzápréseltem magam, hogy az már szinte lehetetlen volt.
- Ez hihetetlen – nyögtem, mikor levegőért kapkodva elváltam ajkaitól.
- Mi? – kérdezte ködösen.
- Pár perce még azon gondolkoztam, hogy hogyan végzek veled, most pedig minden porcikám érted könyörög – mormoltam egy csábos vigyor kíséretében.
- Óhaja számomra parancs, hölgyem – mormolta, majd felkapott, lefektetett az ágyra Ő pedig fölém mászott. Apró puszikkal borította be a nyakamat, én pedig a vágy tengerén úszkálva teljesen meg is feledkeztem a két legfontosabb személyről.
- A gyerekek?
- Anyu elvitte Őket moziba, úgy hogy nincs miért aggódnod – mormolta két csók között.
- Akkor jó – sóhajtottam, majd beletúrtam a hajába és hagytam, hogy a szenvedély felülkerekedjen rajtam.
A veszekedésben a kibékülést szeretem a legjobban, mivel az a legédesebb…
