9. Kínos kérdések

Sziasztok!
Itt a fejezet, mint láthatjátok. Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem vele, de olyan dolog történt, ami eléggé megviselt. Ha nagyon szeretnétek majd elmondom, de ha nincs nem vagytok kíváncsiak rá, akkor inkább megtartom magamnak. Gondolom nektek is van elég gondotok, szóval nem szeretnélek titeket terhelni. Nos a folytatás az nem tudom, hogy mikor jön, mert a többi blogomra is kell írnom, de megpróbálok igyekezni. Nagyon örülnék, ha leírnátok a véleményeteket, mondjuk szerintem nem lett valami jó.
Jó olvasást!




Nem tudtam elrejteni az idegességemet. Az alsó ajkam remegett és a szívverésem ismét az egekbe szökött. És ez persze átragadt a gyerekekre is. Dan úgy szorította a nyakamat, hogy szinte megfojtott, Molly pedig az ujjaimat akarta leválasztani a kezemtől. Az sem segített sokat, hogy Matt úgy áll mellettem, mint aki a kivégzését várja, az édesanyja pedig egy hatalmas vigyorral közelít felénk.
-Ugye tudod, hogy neked annyi?- kérdeztem suttogva.
Persze Matt meghallotta, és, ha lehetséges még jobban elsápadt. Nem fogja megköszönni, amit tőlem kap, abban biztos lehet. Én még nem készültem fel arra, hogy megismerjem az anyját! Alig békültünk ki és Ő már ilyen helyzetbe hoz.
-Matt, kisfiam végre ide értetek!- kiáltotta el magát Mrs. Williams, mikor elénk ért.
-Szia anya.- motyogta Szerelmem feszült hangon.
-Biztosan te vagy, Emma.- mosolygott rám mit sem törődve a fiával.- Te pedig Molly, és ez a kis csöppség itt meg Daniel.
-Úgy látom már nem kell bemutatkoznunk Mrs. Williams.- motyogtam az orrom alatt.
-Ugyan, hívj csak Emilynek.
-Rendben, Emily.- nyögtem zavartan.
Nos ez az amire egyáltalán nem számítottam. Még nem is ismerjük egymást, de úgy viselkedik, minta barátnők lennénk. Vajon mindenkivel ilyen közvetlen és kedves? Az én anyám soha nem viselkedett így. Sőt voltak olyan alkalmak, hogy részegen jött haza, és ha csak egy rossz szót is mertem szólni, akkor rögtön jött a fakanállal, vagy a nadrágszíjjal. Úgyhogy egy idő után megtanultam, hogy ilyenkor, jobb, ha bezárkózok a szobámba és úgy csinálok, mintha aludnék.
Sajnos nem egyszer hozott haza magával pasit, amit persze nekem szó nélkül tűrnöm kellett. Egyszer az is megtörtént, hogy a harminc éves csávó megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem beszállni. Én megszeppenve berohantam a szobámba anya pedig csak röhögött. Ugyan mi mást tehetett volna? Hiszen mindenki előtt jó pofizott. Ritkán mutatta meg az igazi arcát, de akkor is meg kellett esküdnöm arra, hogy nem mondom el senkinek. Nem értem, hogy mit kell azon szégyellni, ha valakinek vannak érzései.
-Na menjünk be, mert még a végén megfáztok. Gyertek utánam.- intett, majd el is indult volna, viszont Matt hangja megállította.
-Anya, kérlek vidd be a gyerekeket, mert beszélnem kell Emmával.
Molly és Dan rögtön rám emelték rémült tekintetüket, de én csak gyengéden elmosolyodtam.
-Nem kell félni gyerekek.- suttogtam a legmegnyugtatóbb hangomon.
Daniel csak nagyokat pislogott, míg Molly bizonytalanul méregette Emilyt.
-Ugyan, gyertek! Nem én vagyok a mumus.- mondta nevetve, miközben óvatosan átvette tőlem Danielt.
Húgom elhúzta a száját, de azért megfogta Emily kezét, majd mind a hárman bementek a házba. Le sem tagadhatom, hogy Molls a testvérem, régen én is ilyen voltam. Nehezen fogadtam el az embereket, és ezért barátom sem volt olyan sok.
Matt a derekamnál fogva magához húzott és a következő pillanatban érzéki ajkai már az enyémeken voltak. Karjaimat a nyaka köré fontam és úgy olyan szorosan hozzásimultam, hogy a testünk szinte egybeolvadt. A világ szinte megszűnt létezni számomra, mikor egyik keze lecsúszott a fenekemre és lágyan simogatni kezdte.
Na ezt talán nem itt és nem most kellene.
-Matt, ne!- sóhajtottam erőtlenül, amint sikerült kissé elhúzódnom tőle.
-Mégis miért? Mi a baj?- kérdezte halkan.
-Mondjuk az, hogy az utcán vagyunk, és hiába érzem azt, hogy mindjárt felgyulladok az irántad érzett vágy miatt, mégis elég hideg van.- hadartam egy szuszra.
-Jó, igazad van.- dünnyögte az orra alatt, majd a tenyerét visszahelyezte a derekamra.
Arckifejezése láttán csak vigyorogni tudtam. Pont olyan képet vágott., mint mikor elvettem Dantől büntetésből az egyik legkedvesebb játékét.
-Nos, miről is akartál beszélni?- vontam fel a szemöldököm, miközben leheletfinoman simogatni kezdtem a nyakát.
-Előre figyelmeztetlek, hogy anya néha nagyon kellemetlen kérdésekkel tudja bombázni az embereket. Régen nem is nagyon mertem áthozni a barátnőimet, mert amelyikkel anya hosszabb ideig beszélgetett rá két napra a lány szakított is velem.- nyögte fancsali képpel.
-Nyugi, sok mindent megéltem már. Az anyám egy iszákos állat volt, szóval engem már szinte lehetetlen meglepni.- mondtam, majd szájon csókoltam.
-Na, menjünk be, mert még a végén halálra szeretgeti szegényeket.- mormolta, majd elindult a kapu felé engem meg maga után húzott.
Mikor beléptünk a házba a szám is tátva maradt a döbbenettől. Kívülről sem volt semmi, de belülről, valami káprázatos.
-Valaki csípjen meg.- nyögtem, miután levettem a kabátomat és a csizmámat.
Matt édesen felnevetett, majd megölelt.
-Ez most már a ti otthonotok is. Édes, nekem most el kell mennem. Nem sokára jövök.- mondta a végét sietősen, majd egy gyors szájra puszi után le is lépett.
És a csomagjaink? Na mindegy. A srácok hangját követve megtaláltam a nappalit és a látvány kissé meglepett. Emily ölében Daniel ült és Molly pedig a vállán pihentette a fejét, a tv-ben pedig valamilyen animációs film ment.
-Gyere Emma, ülj le! Ott az a tea a tiéd.- mutatott az asztalon lévő csészére.
Elvettem a csészét és leültem az helyet foglaltam az egyik fotelban. Lassan kevergettem a forró italt, miközben próbáltam leküzdeni a zavaromat. Nem értem, hogy Matt miért nem tudott itt maradni.
-Minden elismerésem Emma, nem találkoztam még olyan lánnyal akinek ennyi megpróbáltatáson kellett keresztül mennie, és nem omlott össze idegileg. És emellett még a gyerekek is nagyon okosak és értelmesek.- mosolygott rám melegen Emily.
-Köszönöm, de Claire nélkül biztos, hogy nem sikerült volna. Amiben csak tudott segített, mindig, minden helyzetben számíthattam rá.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
-És mondd csak Emma, miután megtörtént azaz éjszaka a fiammal, azután voltál együtt valakivel úgy?- kérdezte felvont szemöldökkel.
A kiskanál kiesett a kezemből és a kis lábujjamtól egészen a fejem búbjáig elvörösödtem. Most már értem, hogy tulajdonképpen miről is beszélt Matt. Az ilyen dolgokról csakis kizárólag Claire-el szoktam beszélgetni.
Felvettem a földről a kanalat, majd megköszörültem a torkomat és viszonylag nyugodt hangon válaszoltam a kérdésre.
-Nem, nem voltam együtt senkivel. Igaz lett volna alkalmam, viszont miután megtudtam, hogy terhes vagyok inkább kerültem a férfiak társaságát.
-Megfordult a fejedben az abortusz?
Komolyan arra nem kíváncsi, hogy mikor veszítettem el a szüzességem? Vagy esetleg azt nem szeretné tudni, hogy mi volt a ,,vétkes” neve?
-Az elején nagyon sokat gondoltam rá, viszont, ahogy növekedett a pocakom egyre boldogabb voltam a gondolat miatt, hogy gyermekem fog születni.
-Arra soha nem gondoltál, hogy meg kellene keresned a fiamat?
-Claire párszor bogarat ültetett a fülembe, de állandóan elvetettem az ötletet, mivel mégis csak egy gazdag és jóképű fiúról van szó. Nem akartam tönkretenni az életét.- suttogtam letörten és magam elé meredtem.
Egyáltalán nem illünk össze Matt-el, hiszen Ő mindenben tökéletes, én pedig még a középiskolát sem végeztem el.
-Ha azt mondanám, hogy van lehetőséged leérettségizni, mit válaszolnál?
-Azt, hogy hülye lennék elhalasztani egy ilyen lehetőséget.
-Rendben, akkor szeptembertől iskolába fogsz járni.- mosolyodott el, majd figyelmét ismét a gyerekeknek szentelte.
Micsoda? Ismét neki állhatok tanulni és talán még az érettségim is meg lesz? Ez valamiféle álom, vagy csak bevertem a fejem és egy furcsa párhuzamos dimenzióba kerültem. Nem lehetek ilyen szerencsés!
Hirtelen megszólalt a csengő, én pedig szinte szívrohamit kaptam.
-Kinyitnád, Emma?- kérdezte kedvesen Emily.
-Persze.- bólintottam, majd a bejárati ajtóhoz siettem.
Vettem két mély lélegzetet és kinyitottam az ajtót. A sokktól a lélegzetem is elakadt. Egy szőke hajú pláza cicának mondható nő volt előttem akit még életemben nem láttam. A ruhája alapján nem épp a szegények közül való, de ezt a frizurája és a két kiló smink is alátámasztja. Nos és a kérdés amit feltett talán még megdöbbentőbb volt, mint a megjelenése
-Szia, Matt itthon van?


Remélem azért tetszett valamennyire!
Puszi

,,-Minden elismerésem Emma, nem találkoztam még olyan lánnyal akinek ennyi megpróbáltatáson kellett keresztül mennie, és nem omlott össze idegileg. És emellett még a gyerekek is nagyon okosak és értelmesek.- mosolygott rám melegen Emily.
-Köszönöm, de Claire nélkül biztos, hogy nem sikerült volna. Amiben csak tudott segített, mindig, minden helyzetben számíthattam rá.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
-És mondd csak Emma, miután megtörtént azaz éjszaka a fiammal, azután voltál együtt valakivel úgy?- kérdezte felvont szemöldökkel.
A kiskanál kiesett a kezemből és a kis lábujjamtól egészen a fejem búbjáig elvörösödtem."

A fejezet készül, de sajnos még nincs teljesen kész. De itt van egy kis ízelítő, és annyit tudok mondani, hogy holnap mindenképp befejezem.
Puszi

Sziasztok!
Tettem fel a szereplőkről képet, amiket a bal oldalon található ,,könyvborítóra" kattintva tudtok megnézni. A következő fejezetről egyelőre nem tudok semmit mondani, mivel a többi blogomon is kellene frissíteni. Továbbá nagyon örülnék még egy két véleménynek. És nagyon szépen köszönöm Csikigirl-nek és Barbarának, hogy írtak!
Puszi

8. Új otthon

Sziasztok!
Itt a következő fejezet! Sajnálom a késést, De kárpótlásul 4 oldalas fejezetet írtam, amit már tegnap éjszaka feltettem volna, de elment a netem... Na szóval, nem tudom, hogy milyen lett. Majd ti megmondjátok, hogy olvasható-e, vagy sem.
Jó olvasást!



-Dan, kicsim, jól vagy?- kérdeztem kétségbeesetten, mikor gyengéden felemeltem és magamhoz öleltem.
-Rosszat álmodtam.- sírta és az arcát a nyakamba fúrta.
-Jól van, Daniel nyugi. Csak egy álom volt semmi több.- suttogtam, miközben leültem az ágyra és megállás nélkül simogattam a hátát.
Hiába csitítgattam, nyugtatgattam nem tudta abbahagyni a zokogást. Még soha nem volt ilyen, mindig megnyugodott, ha a közelében voltam. Nem értem, hogy most miért nem hat rá a közelségem.
-Szabad?- hallottam meg Matt hangját.
Ráemeltem a tekintetem és hatalmas nagy döbbenetemre aggódást láttam csillogni a szemeibe. Mondjuk ezen nem kellene annyira meglepődnöm, hiszen a fia, de még nem is ismeri Őt. Úgyhogy nem hiszem, hogy az Ő karjaiba megnyugodna.
Némi habozás után át adtam neki, Danielt és figyeltem, hogy sikerrel jár-e a kísérlete. Matthaw halkan dúdolni kezdte azt a dalt, amit én szoktam elalvás előtt énekelni nekik. Pár másodperc múlva Dan már csak szipogott és nem sokkal később már csendesen szuszogott apja ölelésében.
Szép lassan szét áradt a testemben a féltékenység, és, ha a gondolataimmal ölni tudtam volna, akkor Matt, már halott lenne. Biztos, hogy más nők nagyon meghatónak találták volna a pillanatot, de engem akkor és ott dühített a dolog. Féltékeny voltam, mert Daniel nála alig egy perc alatt abba hagyta a sírást, míg az én karjaimba, csak zokogott. Felálltam az ágyról és egy mély levegővétel után visszamentem a nappaliba. Letelepedtem az egyik fotelba, majd türelmesen vártam, hogy Molly és Matt utánam jöjjenek. Először húgom táncolt be a helységbe egy hatalmas vigyorral a képén, ami rögtön le is fagyott az arcáról, mikor rám nézett. Nem tudom, hogy mit láthatott, de eléggé megijedt. Helyet foglalt a szemközti kanapén és látványosan másfelé nézett. Ha most ennyire ki vagyok akadva erre a nyomorékra, akkor később mi lesz?
Örülnöm kellene annak, hogy Daniel elfogadta Matt-tet, de megszoktam műár, hogy neki csak én vagyok. Mindig is én voltam az apja és az anyja is. Ez az egész helyzet olyan idegen számomra. Nem tudom magam elképzelni egy gondoskodó háziasszony szerepében. Az anyaságba már belejöttem, de nem vagyok azaz otthonülő típus.
Legalább tíz perce ültünk ott Molly-val csendbe burkolódzva, amikor Matt belépett a nappaliba. Arca elégedettséget tükrözött és a képén egy édes mosoly virított. Nem nagyon tudott meghatni, mert ha lehet még rondábban néztem rá, mint Molly-ra.
Húgom mellé ült le, és már sehol sem volt nyoma az előbbi elégedettségnek. Megköszörültem a torkomat, majd halkan beszélni kezdtem.
-Nos, mióta is vagytok ti jóba?
-Nem régóta.- válaszolta félénken húgom.
Felvontam a szemöldököm, mert ez egyáltalán nem volt magyarázat a viselkedésére.
-Nem Claire mondta el, hogy hova mentek bulizni, hanem Molly. Miután elmentetek én átjöttem és elbeszélgettem vele, arról, hogy mit is akarok. Ő is egyetért abban, hogy nekünk együtt kell lennünk.- mondta Matt komoly hangon.
-Aha.- dünnyögtem az orrom alatt.- Molly, indulás aludni!- sóhajtottam.
-Jó éjt!- motyogta, majd a következő pillanatban már ott sem volt.
Karjaimat összefontam a mellkasom előtt, miközben hátradőltem a fotelban. Szóval Mollyt is ellenem fordította. Talán el akarja vinni tőlem Őket, hogy együtt nevelhesse a titkos szerelmével? Na arról ne is álmodozzon! Inkább elmegyek kurvának és úgy keresem a pénzt, minthogy elvigye Őket innen! Molly és Daniel jelentik számomra a mindenséget, nélkülük megbolondulnék.
-Mi a bajod, Em?- kérdezte összevont szemöldökkel.
-Nem elég, hogy Mollyt is a saját pártodra állítod, most a kisfiamat is ellopod tőlem.- szegtem mérgesen, majd felpattantam és kitrappoltam az erkélyre.
Kezeim ökölbe szorultak és nem tartott vissza sok attól, hogy oda menjek és behúzzak neki egy jó nagyot. Két év után ide jön a tökéletes külsejével, kedvességével, bársonyos hangjával, jó humorával és elcsábítja a gyerekeimet. Nem tudom, hogy mit képzel magáról.
-Úgy tudom, hogy Daniel az én gyerekeim is és nem akarom ellopni tőled. Különben is, Molly, csak a te javadat szeretné.- suttogta a fülembe, miközben átölelte a derekamat.
Megfordultam ölelésében és kifejezéstelen arccal meredtem rá.
-Miért csinálod ezt Matt? Nem kell hazudnod anélkül is tisztában vagyok azzal, hogy csak Dan miatt vagy itt.- miközben ezt mondtam végig a szemébe néztem.
-Ha csakis a fiúnk miatt lennék itt, akkor most nem ölelnélek magamhoz és nem csókolnálak meg.- lehelte, majd ajkait rátapasztotta az enyémekre.
Egy ideig küzdöttem a rám törő vágy ellen, de képtelen voltam ellenállni. Átöleltem a nyakát, szorosan hozzásimultam és az utána következő eseményekéről már én nem tehetek. Az ösztön és a hormonok vezettek.
Minden érintése és csókja, csak fokozta a bennem szunnyadó vágyat. Még magamnak sem mertem bevallani, de hiányzott már az ilyen érintés. Be kell vallanom, hogy az eddigi barátaim közül, ő a legjobb az ágyban. Igaz nem voltam együtt sok fiúval, de ez a pasi a lepedők királya.
Nem érzékeltem a külvilágot, csakis rá tudtam koncentrálni.
-Menjünk be a szobámba.- nyögtem, mikor ajkaimról áttért a nyakamra.
Nem mondott semmit, csak fenekemnél fogva megemelt én pedig automatikusan dereka köré fontam a lábaimat. Nem tudom, hogy hogyan, de eljutottunk a szobámig, aminek hála istennek eléggé hangszigeteltek a falai.
Amint csukódott mögöttünk az ajtó, kulcsra zárta, majd óvatosan lefektetett az ágyra, Ő pedig fölém gördült.
-Tudod, hogy mióta várok erre a pillanatra?- kérdezte, miután letépte rólam a pólómat.
-Mióta?- leheltem erőtlenül a kérdést.
-Három éve.- mormolta a bőrömbe.- Egy pillanatra sem tudtalak kiverni a fejemből, minden pillanatban csak rád gondoltam.
-Szeretlek.- suttogtam, majd hagytam, hogy a szenvedély hullámai magukkal sodorjanak.

~*~

Olyan szépet álmodtam az éjszaka. Matt és én voltunk a főszereplői. Ő megcsókolt engem meg elragadott a hév, és odaadtam a testemet neki. De közben nem csak a testemet tette a magáévá, hanem a lelkemet, is magához láncolta.
Lassan kinyitottam a szemeimet, mert hangos nevetést hallottam, ami a konyhából jött. Felültem és nem kis döbbenetemre észrevettem, hogy nincs rajtam semmi.
-Édes istenem.- suttogtam elképedve.
Akkor nem álom volt az egész? Tényleg megtörtént az amire gondolok? Lefeküdtem Matt-tel? Ez... ez képtelenség! De a jelek arra mutatnak, hogy mégis szeretkeztünk és élveztem is. Nagyon, sőt még annál is jobban. A mennyekben éreztem magam, mikor érzéki ajkai a bőrömhöz értek és puha kezeivel a testemet simogatta.
Kimásztam az ágyból, majd felöltöztem. A kedvenc szakadt pólómat és a legalább öt éve rövid gatyámat rángattam magamra. Persze megfésülködni azt lusta voltam, szóval a hajam az egy szénakazallal volt egyenlő. Oda settenkedtem a konyha ajtóhoz, neki dőltem az ajtófélfának és mosolyogva figyeltem, ahogy reggelit készítenek. Molly a sámliján állt, Dan fent ült a konyhapulton, Matt pedig a gáztűzhely előtt állt.
-Biztos vagy ebben apu?- kérdezte bizonytalan hangon Molly.
A szemeim elkerekedtek egy pillanatra a sokktól, majd rendeztem arcvonásaimat. Apának szólította Őt. A világ a feje tetejére állt.
-Nyugi, ízleni fog anyának, csak kicsit csendesebben, mert a végén felébred és oda a meglepetés.- suttogta Matt, nekem pedig megesett rajta a szívem.
Visszasettenkedtem a szobámba, ledobáltam a ruháimat, majd lefeküdtem és nyakig betakaróztam. Lehunytam a szemeimet, és annak ellenére, hogy eléggé ébernek éreztem magam pillanatok alatt elaludtam.
-Anyu.- jutott el a tudatomig kisfiam izgatott hangja.
A reakcióm csupán annyi volt, hogy a fejemre húztam a takarót. Éreztem, ahogy rámászik a hasamra, majd bökdösni kezdte a mellkasomat.
-Mondták már nektek, hogy nem ajánlatos felébreszteni az alvó oroszlánt? Főleg, ha az oroszlán rég aludt ilyen jót?- kérdeztem morcosan, majd hirtelen felültem és csikizni kezdtem Danielt.
Kisfiam hangosan kacagni kezdett, és próbált védekezni, de nem sikerült neki. Oldalra pillantottam, és észrevettem, hogy Matt és Molly, úgy vigyorognak, mint a tejbe tök.
-Ne örüljetek ennyire, mert még a végén ti is kaptok.- mondtam komoly hangon, mikor abbahagytam kisfiam ,,kínzását”.
Rögtön lefagyott a mosoly az arcukról, és meg sem mertek szólalni.
-Most úgy csináltok, mintha, egy szadista állt lennék.- forgattam meg a szemem.
-Hát...- harapta el a mondatot Molly, és felvillantott egy ezer wattos vigyort.
-Na skacok, menjetek nézzétek át, hogy mindent elraktatok-e, amit most magatokkal akartok hozni.- szólalt meg Matt, mire a két angyal kiszáguldozott a szobából.
Leült az ágyra és elém rakott egy tálcát, amint ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb ételek voltak.
-Köszönöm.- suttogtam, és arcon pusziltam.
-Csak ennyit ér neked az a két órányi fáradozás?- kérdezte, s lebiggyesztette az alsó ajkát.
Közelebb hajoltam hozzá, majd egy hosszú és szenvedélyes csókkal jutalmaztam Őt.
-Így jó?- simítottam meg az arcát, mikor elhúzódtam tőle.
-Majdnem.- mormolta és szemeiben a vágy tüzét láttam fellobbanni.
-Te kis telhetetlen.- nevettem fel, majd enni kezdtem.- Ez isteni.- nyögtem, teli szájjal.
-Még szerencse, hogy anya megtanított főzni. Szerintem a palacsinta sikerült a legjobban.
-Üzenem anyukádnak, hogy egy angyal.- motyogtam.
-Körülbelül egy óra múlva te is elmondhatod neki személyesen.
Hirtelen köhögni kezdtem, mert félre nyeltem. Muszáj volt innom egy kis gyümölcs levet, különben megfulladtam volna.
-Hogy micsoda?- pislogtam rá zavartan.
-Amikor anya megtudta, hogy hozzám költöztök, kijelentette, hogy meg akar lepni titeket egy négyfogásos ebéddel. Nagyon szeretne már titeket megismerni. Látnod kellett volna, mikor elmondtam neki, hogy van egy fiam. Kiakadt, de amiatt, hogy nem szóltam neki előbb, és amiatt is, hogy nem foglalkoztam veletek.- hadarta egy szuszra.
-Értem.- mondtam, majd miután befejeztem a reggelimet kiküldtem a szobából, hogy felöltözhessek és elpakolhassam a cuccaimat.
Matt vonakodva, de bele ment, hogy félórára egyedül hagy. Elvette a tálcát és elindult kifelé, de az ajtóban megtorpant.
-Tudod, én úgy emlékszem, hogy meztelenül hagytalak itt téged reggel.- motyogta összevont szemöldökkel.
-Nem szeretek ruha nélkül aludni.- válaszoltam könnyedén.
Bólintott, majd megfordult és kiment a szobából. Miután becsukta az ajtót gyorsan összepakoltam azokat a ruhákat és egyéb dolgokat, amik létfontosságúak, majd kiválasztottam a legnormálisabb ruhadarabokat és elrohantam tusolni. Na jó ez már tényleg sok. Én még nem vagyok felkészülve arra, hogy megismerjem az anyját. Mi van, ha nem talál szimpatikusnak, vagy azt mondja, hogy nem vagyok elég jó Matt számára?
Ó, Istenem, ez olyan rossz. Direkt csinálod ezt velem? Tönkre akarsz tenni idegileg, vagy mi van? Muszáj beszélnem majd Claire-rel, különben megbolondulok.
Tényleg, vele mi lehet? Összejött a dolog vajon Tommal? Remélem igen, mert szerintem tökéletes párt alkotnának, Ők ketten együtt.
Gyorsan letusoltam, hajat is mostam, majd megfogtam a hajszárítót és a fésűmet, és elkezdtem szárítani a fejemen lévő madárfészket. El kellene mennem fodrászhoz, mert borzalmasan néz ki. Miután megcsináltam a frizurámat, fogat mostam, felöltöztem, majd egy kis sminket tettem föl. Összepakoltam a piperecuccomat, majd vissza mentem a szobába és beleraktam azt is a bőröndbe.
Igazság szerint örülök annak, hogy elmegyünk innen. A gyerekeknek is sokkal jobb lesz, és nem kell attól rettegnem nap, mint nap, hogy kitesznek minket az utcára, mert nem tudom kifizetni a lakbért.
Molly majd a legjobb iskolába fog járni, lesznek barátai és talán még azt a babaházat is megkapja, amiért már hónapok óta könyörög. Sőt szerintem még annál is többet fog kapni. Daniel pedig megtanul minden olyan dolgot, amit csak egy apa tud megtanítani. Lehet ennél tökéletesebb az életünk? Nem hiszem. A gyerekek végre teljesen boldogok lesznek, és azt hiszem, hogy én is. Nem, biztos vagyok abban, hogy ezek után már nem veheti el semmi az életkedvemet.
-Mehetünk?- lépett be a szobába Matt.
-Igen.- mosolyogtam rá.
Mind a négyen lementünk az autójához, majd bepakoltuk a bőröndöket. Holnap még visszajövünk azokért a dolgokért, amiket most nem hoztunk magukkal és a főbérlővel is beszélünk majd. Beszálltunk a kocsiba, majd Matt indított is.
-A külvárosban laksz?- kérdeztem halkan.
-Igen, egy gyönyörű kertes házam van medencével és jakuzzival az udvaron.- vigyorgott rám.
Molly örömében felsikított és pattogni kezdett.
-És akkor használhatjuk a jakuzzit?
-Persze Molly, de csak majd holnap.- válaszolt Matt olyan tipikus apás hangnemben.
-Király.- tapsikolt húgom.
Mosolyogva megráztam a fejem, majd becsuktam a szemeimet. Kiürítettem az agyamat és tényleg nem gondoltam semmire. Amikor megállt az autó, a szívem is félre vert egy ütemet.
-Kicsim, minden rendben van?- jutott el a tudatomig szerelmem hangja.
-Persze.- hazudtam könnyedén, de legbelül tomboltam.
Kinéztem az ablakon és megláttam egy mosolygós csinos hölgyet közeledni az autó felé. Biztosan Ő Matt anyja.- futott át az agyamon a felismerés.
Gyerünk Emma, most vagy soha!- morogtam magamban, majd kiszálltam az autóból.


Remélem azért tetszett!
Puszi