9. Kínos kérdések

Sziasztok!
Itt a fejezet, mint láthatjátok. Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem vele, de olyan dolog történt, ami eléggé megviselt. Ha nagyon szeretnétek majd elmondom, de ha nincs nem vagytok kíváncsiak rá, akkor inkább megtartom magamnak. Gondolom nektek is van elég gondotok, szóval nem szeretnélek titeket terhelni. Nos a folytatás az nem tudom, hogy mikor jön, mert a többi blogomra is kell írnom, de megpróbálok igyekezni. Nagyon örülnék, ha leírnátok a véleményeteket, mondjuk szerintem nem lett valami jó.
Jó olvasást!




Nem tudtam elrejteni az idegességemet. Az alsó ajkam remegett és a szívverésem ismét az egekbe szökött. És ez persze átragadt a gyerekekre is. Dan úgy szorította a nyakamat, hogy szinte megfojtott, Molly pedig az ujjaimat akarta leválasztani a kezemtől. Az sem segített sokat, hogy Matt úgy áll mellettem, mint aki a kivégzését várja, az édesanyja pedig egy hatalmas vigyorral közelít felénk.
-Ugye tudod, hogy neked annyi?- kérdeztem suttogva.
Persze Matt meghallotta, és, ha lehetséges még jobban elsápadt. Nem fogja megköszönni, amit tőlem kap, abban biztos lehet. Én még nem készültem fel arra, hogy megismerjem az anyját! Alig békültünk ki és Ő már ilyen helyzetbe hoz.
-Matt, kisfiam végre ide értetek!- kiáltotta el magát Mrs. Williams, mikor elénk ért.
-Szia anya.- motyogta Szerelmem feszült hangon.
-Biztosan te vagy, Emma.- mosolygott rám mit sem törődve a fiával.- Te pedig Molly, és ez a kis csöppség itt meg Daniel.
-Úgy látom már nem kell bemutatkoznunk Mrs. Williams.- motyogtam az orrom alatt.
-Ugyan, hívj csak Emilynek.
-Rendben, Emily.- nyögtem zavartan.
Nos ez az amire egyáltalán nem számítottam. Még nem is ismerjük egymást, de úgy viselkedik, minta barátnők lennénk. Vajon mindenkivel ilyen közvetlen és kedves? Az én anyám soha nem viselkedett így. Sőt voltak olyan alkalmak, hogy részegen jött haza, és ha csak egy rossz szót is mertem szólni, akkor rögtön jött a fakanállal, vagy a nadrágszíjjal. Úgyhogy egy idő után megtanultam, hogy ilyenkor, jobb, ha bezárkózok a szobámba és úgy csinálok, mintha aludnék.
Sajnos nem egyszer hozott haza magával pasit, amit persze nekem szó nélkül tűrnöm kellett. Egyszer az is megtörtént, hogy a harminc éves csávó megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem beszállni. Én megszeppenve berohantam a szobámba anya pedig csak röhögött. Ugyan mi mást tehetett volna? Hiszen mindenki előtt jó pofizott. Ritkán mutatta meg az igazi arcát, de akkor is meg kellett esküdnöm arra, hogy nem mondom el senkinek. Nem értem, hogy mit kell azon szégyellni, ha valakinek vannak érzései.
-Na menjünk be, mert még a végén megfáztok. Gyertek utánam.- intett, majd el is indult volna, viszont Matt hangja megállította.
-Anya, kérlek vidd be a gyerekeket, mert beszélnem kell Emmával.
Molly és Dan rögtön rám emelték rémült tekintetüket, de én csak gyengéden elmosolyodtam.
-Nem kell félni gyerekek.- suttogtam a legmegnyugtatóbb hangomon.
Daniel csak nagyokat pislogott, míg Molly bizonytalanul méregette Emilyt.
-Ugyan, gyertek! Nem én vagyok a mumus.- mondta nevetve, miközben óvatosan átvette tőlem Danielt.
Húgom elhúzta a száját, de azért megfogta Emily kezét, majd mind a hárman bementek a házba. Le sem tagadhatom, hogy Molls a testvérem, régen én is ilyen voltam. Nehezen fogadtam el az embereket, és ezért barátom sem volt olyan sok.
Matt a derekamnál fogva magához húzott és a következő pillanatban érzéki ajkai már az enyémeken voltak. Karjaimat a nyaka köré fontam és úgy olyan szorosan hozzásimultam, hogy a testünk szinte egybeolvadt. A világ szinte megszűnt létezni számomra, mikor egyik keze lecsúszott a fenekemre és lágyan simogatni kezdte.
Na ezt talán nem itt és nem most kellene.
-Matt, ne!- sóhajtottam erőtlenül, amint sikerült kissé elhúzódnom tőle.
-Mégis miért? Mi a baj?- kérdezte halkan.
-Mondjuk az, hogy az utcán vagyunk, és hiába érzem azt, hogy mindjárt felgyulladok az irántad érzett vágy miatt, mégis elég hideg van.- hadartam egy szuszra.
-Jó, igazad van.- dünnyögte az orra alatt, majd a tenyerét visszahelyezte a derekamra.
Arckifejezése láttán csak vigyorogni tudtam. Pont olyan képet vágott., mint mikor elvettem Dantől büntetésből az egyik legkedvesebb játékét.
-Nos, miről is akartál beszélni?- vontam fel a szemöldököm, miközben leheletfinoman simogatni kezdtem a nyakát.
-Előre figyelmeztetlek, hogy anya néha nagyon kellemetlen kérdésekkel tudja bombázni az embereket. Régen nem is nagyon mertem áthozni a barátnőimet, mert amelyikkel anya hosszabb ideig beszélgetett rá két napra a lány szakított is velem.- nyögte fancsali képpel.
-Nyugi, sok mindent megéltem már. Az anyám egy iszákos állat volt, szóval engem már szinte lehetetlen meglepni.- mondtam, majd szájon csókoltam.
-Na, menjünk be, mert még a végén halálra szeretgeti szegényeket.- mormolta, majd elindult a kapu felé engem meg maga után húzott.
Mikor beléptünk a házba a szám is tátva maradt a döbbenettől. Kívülről sem volt semmi, de belülről, valami káprázatos.
-Valaki csípjen meg.- nyögtem, miután levettem a kabátomat és a csizmámat.
Matt édesen felnevetett, majd megölelt.
-Ez most már a ti otthonotok is. Édes, nekem most el kell mennem. Nem sokára jövök.- mondta a végét sietősen, majd egy gyors szájra puszi után le is lépett.
És a csomagjaink? Na mindegy. A srácok hangját követve megtaláltam a nappalit és a látvány kissé meglepett. Emily ölében Daniel ült és Molly pedig a vállán pihentette a fejét, a tv-ben pedig valamilyen animációs film ment.
-Gyere Emma, ülj le! Ott az a tea a tiéd.- mutatott az asztalon lévő csészére.
Elvettem a csészét és leültem az helyet foglaltam az egyik fotelban. Lassan kevergettem a forró italt, miközben próbáltam leküzdeni a zavaromat. Nem értem, hogy Matt miért nem tudott itt maradni.
-Minden elismerésem Emma, nem találkoztam még olyan lánnyal akinek ennyi megpróbáltatáson kellett keresztül mennie, és nem omlott össze idegileg. És emellett még a gyerekek is nagyon okosak és értelmesek.- mosolygott rám melegen Emily.
-Köszönöm, de Claire nélkül biztos, hogy nem sikerült volna. Amiben csak tudott segített, mindig, minden helyzetben számíthattam rá.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
-És mondd csak Emma, miután megtörtént azaz éjszaka a fiammal, azután voltál együtt valakivel úgy?- kérdezte felvont szemöldökkel.
A kiskanál kiesett a kezemből és a kis lábujjamtól egészen a fejem búbjáig elvörösödtem. Most már értem, hogy tulajdonképpen miről is beszélt Matt. Az ilyen dolgokról csakis kizárólag Claire-el szoktam beszélgetni.
Felvettem a földről a kanalat, majd megköszörültem a torkomat és viszonylag nyugodt hangon válaszoltam a kérdésre.
-Nem, nem voltam együtt senkivel. Igaz lett volna alkalmam, viszont miután megtudtam, hogy terhes vagyok inkább kerültem a férfiak társaságát.
-Megfordult a fejedben az abortusz?
Komolyan arra nem kíváncsi, hogy mikor veszítettem el a szüzességem? Vagy esetleg azt nem szeretné tudni, hogy mi volt a ,,vétkes” neve?
-Az elején nagyon sokat gondoltam rá, viszont, ahogy növekedett a pocakom egyre boldogabb voltam a gondolat miatt, hogy gyermekem fog születni.
-Arra soha nem gondoltál, hogy meg kellene keresned a fiamat?
-Claire párszor bogarat ültetett a fülembe, de állandóan elvetettem az ötletet, mivel mégis csak egy gazdag és jóképű fiúról van szó. Nem akartam tönkretenni az életét.- suttogtam letörten és magam elé meredtem.
Egyáltalán nem illünk össze Matt-el, hiszen Ő mindenben tökéletes, én pedig még a középiskolát sem végeztem el.
-Ha azt mondanám, hogy van lehetőséged leérettségizni, mit válaszolnál?
-Azt, hogy hülye lennék elhalasztani egy ilyen lehetőséget.
-Rendben, akkor szeptembertől iskolába fogsz járni.- mosolyodott el, majd figyelmét ismét a gyerekeknek szentelte.
Micsoda? Ismét neki állhatok tanulni és talán még az érettségim is meg lesz? Ez valamiféle álom, vagy csak bevertem a fejem és egy furcsa párhuzamos dimenzióba kerültem. Nem lehetek ilyen szerencsés!
Hirtelen megszólalt a csengő, én pedig szinte szívrohamit kaptam.
-Kinyitnád, Emma?- kérdezte kedvesen Emily.
-Persze.- bólintottam, majd a bejárati ajtóhoz siettem.
Vettem két mély lélegzetet és kinyitottam az ajtót. A sokktól a lélegzetem is elakadt. Egy szőke hajú pláza cicának mondható nő volt előttem akit még életemben nem láttam. A ruhája alapján nem épp a szegények közül való, de ezt a frizurája és a két kiló smink is alátámasztja. Nos és a kérdés amit feltett talán még megdöbbentőbb volt, mint a megjelenése
-Szia, Matt itthon van?


Remélem azért tetszett valamennyire!
Puszi