3.Az igazság

Bocsi a késésért! Ígérem a jövőben kárpótolni foglak titeket valamivel. Na már meg is van, hogy mivel :P
Jó olvasást!

-Mit szívtál, Matt?- vontam fel a szemöldököm.

Felsóhajtott, majd mosolyogva megrázta a fejét.

-Nem változtál semmit.- dünnyögte az orra alatt.

-Megegyeztünk valamiben, szóval tartsd magad a megállapodásunkhoz.- sziszegtem mérgesen.- És nincs szükségünk a segítségedre!- jelentettem ki határozottan, majd felegezett állal elmentem mellette.

Vagyis csak mentem volna, mivel Ő megragadta a karomat és maga felé fordított. Megjegyezném, hogy Molly még mindig a derekamon csüngött. Olyan erősen szorított magához, hogy szinte már fájt. De komolyan, fogalmam sincs, hogy kitől örökölte ezt az erőt. Lehet, hogy az apjától. Igen, csak féltestvérek vagyunk, mivel apa már tíz éve halott, szóval nehezen jött volna össze a dolog.

-Claire nem ezt mondta.- lehelte halkan.

Döbbenten meredtem rá és nem akartam hinni a fülemnek. Claire elkotyogta, hogy bajban vagyok? De honnan a francból ismerik egymást? És az az idióta miért nem tudta tartani a száját? Ezt még vissza fogja kapni az biztos! Bizalmas információkat osztottam meg vele, erre Ő egy olyan embernek mondja el, akivel csak egyszer találkoztam, szinte semmit sem tudok róla és ráadásul a gyerekem apja. Jézusom! Mi van, ha az is kicsúszott a száján, hogy az előttem álló tökéletesség Daniel apja? Na akkor tényleg megölöm Claire-t. Szólásra nyitottam a számat, de Matt megelőzött.

-Mit szólnál ahhoz, ha átmennénk hozzám és mindent megbeszélnénk?- a hangja olyan édes volt, mint a cseppentett méz.

A térdeim remegni kezdtek és a szívem ki akart ugrani a helyéről. Két évvel ezelőtt is rájöttem már, hogy furcsa reakciókat vált ki belőlem a közelsége, de azért ez már durva.

-Nekem van egy jobb ajánlatom. Menjünk hozzám, hogy még véletlenül se történjen semmi.- szusszantottam mérgesen.

-Lehetnél egy kicsit kedvesebb is.- nézett rám elkínzott arccal.

-Ugyan miért? Talán fáj, hogy ilyen vagyok veled? Te akartad, hogy így legyen Matt. Én egy szóval sem mondtam, hogy felejtsük el az egészet, mert annak ellenére, hogy részeg voltam az volt életem legjobb éjszakája.- sziszegtem, majd vettem egy mély levegőt.- Na mindegy, inkább menjünk.- szusszantottam mérgesen és várakozóan néztem rá.

Kellett neki pár pillanat, amíg ,,felébredt”. Kinyitotta a száját, de végül nem mondott semmit, csak intett, hogy kövessük, én pedig jó gyerek módjára szó nélkül mentem utána. Tudom, hogy ezt nem kellett volna elmondanom, de egyszerűen nem tudtam magamban tartani. Ha így folytatom akkor még a végén elmondom neki, hogy a karomban lévő csöppség az Ő gyereke. Na még csak az kéne. Amint oda értünk az autójához, elővette a zsebéből a kulcsot, majd megnyomta a kis gombot. Udvariasan kinyitotta Mollynak az ajtót, de kishúgom nem nagyon akart elmozdulni mellőlem. Bizonytalanul méregette Matt-et, aki kedvesen mosolygott. Ez az a mosoly amitől még a jég is megolvad.

-Molly, szállj be az autóba.- szólaltam meg végül.

Elengedte a kabátom szélét, majd felszegezett állal, méltóságteljesen beült a kocsiba. Matt becsukta az ajtót, majd nekem is kinyitotta az anyósülés felőlit. Én gondolkozás nélkül beszálltam és vártam, hogy végre elinduljunk.

-Anu, Ő ki?- pislogott rám nagyokat Dan.

-Majd otthon elmondom, jó?- kérdeztem és megpusziltam pirospozsgás arcát.

Matthew beült a volán mögé és pár pillanattal később már a főúton haladtunk haza felé. Daniel idő közben elaludt, Molly pedig ott duzzogott hátul. Látszik rajta, hogy nem bízik meg Matt-ben. Ő tudja, hogy ki is valójában, és ezért nagyon utálja. Egész végig az elsuhanó házakat figyeltem és közben megpróbáltam leküzdeni az erős késztetést, hogy leordítsam a mellettem ülő személy haját a fejéről. Kicsit sem volt irritáló, hogy körül belül öt percenként rám nézett. Mondjuk ott volt bennem az is, hogy oda forduljak hozzá és szenvedélyesen megcsókoljam, de nem tehettem ezt, mert:

1.Mozgó autóban ültünk.

2.Nem vagyunk együtt.

3.Mérges vagyok rá.

-Anya, megveszed akkor azt a babaházat?- szólalt meg hirtelen Molly.

-Sajnálom kicsim, nem hiszem, hogy meg tudom venni.- mormoltam magam elé.

-De...- kezdte volna, viszont én félbeszakítottam.

-Molly, mivel kirúgtak a pénz a lakbérre kell. De majd otthon mindent megbeszélünk. Rendben?- kérdeztem talán túl erélyes hangon.

Nem akartam ezt a témát Matt előtt feszegetni.

-Oké.- dünnyögte az orra alatt.

Az út többi részén senki nem szólt semmit. Matt s inkább az útra figyelt és nem nézett rám. Tudom, hogy nem kellett volna így beszélnem Molly-val, de túl sok mindent történt mostanában. Kirúgtak, az étterem huszonhetedikéig zárva lesz, Daniel ,,balesete” és Matt hirtelen felbukkanása. És ez persze mind karácsony előtt. Nem is én lennék, ha ezek nem történtek volna meg.

Mikor megálltunk a háztömb előtt feltettem azt a kérdést, ami az indulás óta fúrta az oldalamat.

-Honnan a jó büdös francból tudod, hogy hol lakok?- néztem rá összeszűkült szemekkel.- Várj, inkább ne is mondj semmit! Claire, igaz?- vontam fel a szemöldököm, mire Ő bólintott.

Halott vagy Claire, halott ember vagy! Nagy nehezen kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam az autóból. Megvártam, míg Molly is kikászálódik a kényelmes kocsiból és mellém lép. Kiszedte a zsebemből a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót. Bementem és hátra sem kellett néznem, hogy tudjam, Matt is jön utánunk. Amikor végre bejutottam a lakásunkba, rögtön a szobám felé vettem az irányt. Danielt letettem az ágyamra és gondosan betakargattam. Oda léptem a DVD lejátszóhoz és beraktam Molly kedvenc meséjét.

-Gondolatolvasó vagy, anyu?- kérdezte vigyorogva húgom.

Megfordultam és Ő már ott feküdt Daniel mellett. Oda mentem hozzá, majd leguggoltam.

-Sajnálom, nem lett volna így beszélnem veled. Amint tudom meg veszem neked a babaházat, de most tényleg a lakbérre kell a pénz.- suttogtam bűnbánóan.

-Miért nem fogadod el a segítségét?

-Molly...- kezdtem, de végül nem azt mondtam amit eredetileg akartam.- … meggondolom. Oké?

-Jó.- sóhajtott fel.- Amúgy tényleg nagyon helyes.- tette hozzá mellékesen.

-Az én vérem.- nevettem fel, majd adtam egy puszit az arcára.- Ne hallgatózz!- intettem szigorúan.

-Igen is, főnök.- mondta, majd a látványosság kedvéért szalutált is.

Felálltam, majd ki mentem és becsuktam magam mögött az ajtót. Matt ott állt az ajtómban és a vak is látta, hogy zavarban van. Levettem a kabátomat és felakasztottam a tartóra, ő is így tett, majd kíváncsian nézett rám.

-Gyere.- morogtam, miközben elindultam a nappali felé.

Leültem az egyik fotelba, míg Ő velem szemben foglalt helyet a kanapén.

-Ki a gyerek apja?- kérdezte érzelemmentes hangon.

Nem lepett meg a kérdésével, ugyanis számítottam rá.

-Biztos, hogy tudni akarod?

-Igen.- vágta rá rögtön.

Lágyan elmosolyodtam, majd miközben kimondtam a válasz a szemébe néztem.

-Te vagy az apja, Matt.

Remélem egy kicsit tetszett!
Puszi